Legújabb eredményeink

A Ludovika-tér ízeltlábú közösségét vizsgáltuk a 2003-2004-es vegetációs időszakban. A 21 növénycsalád 38 fa és cserjefaja közül a legérzékenyebbnek a hegyi juhar, a kis- és a nagylevelű hársfák mutatkoztak. A legkevesebb károsítót a nyugati ostorfán, a cserjék közül, pedig az aranycserjén találtuk. A legtöbb növényfajon a fakabóca (Alebra albostriella), a hárslevéltetű (Eucallipterus tiliae) valamint a Metcalfa pruinosa lepkekabóca fordult elő. Ezen kívül még a szeplőgubacsatka (Eriophyes macrorhynchus) és a juhar sörtéstetű (Periphyllus acericola) populációi öltöttek nagyobb méreteket.

A városi zöldfelületek dendrológiai növényanyagán előforduló állatfajok kutatása során, vadgesztenyén, Magyarországon nem ismert, jelentős kártételt okozó takácsatkát, az Eotetranychus pruni Oudemans fajt azonosítottunk. Megállapítottuk, hogy a szilva-takácsatka társaságában több ragadozóatka (Euseius finlandicus, Kampimodromus aberrans, Typhlodromus pyri, Paraseiulus triporus) is megjelent. Ezek közül az Euseius finlandicus Oudemans volt a domináns faj, melynek egyedszáma jóval fölülmúlta a többi ragadozóatkáét.

A mediterrán eredetű fitofág állatfajok fajok közül 2004 nyarán megtaláltuk az amerikai lepkekabócát (Metcalfa pruinosa Say), majd 2005 nyarán a selyemakác-levélbolhát (Acizzia jamatonica Kuwayama), mint városi zöldfelületeken előforduló kártevő fajokat. A Metcalfa pruinosa életmódjának vizsgálata során megállapítottuk, hogy tojás alakban telel. Adataink szerint Magyarországon, április végén, májusban elején jelennek meg a lárvák, majd július második felében fejlődik ki az imágó. A tojások lerakása, olykor október végéig is elhúzódik. A nőstények tojásrakás szempontjából kifejezetten előnyben részesíti a Hedera helix fára kúszó szárán a kapaszkodó léggyökereket. A Tilia cordata, Acer sp., Euonymus europaeus, Sambucus nigra, Fraxinus sp. valamint a Morus alba kérge szintén kedvelt tojásrakási helye. Az Acizzia jamatonica Kuwayama Magyarország faunájára új faj. Mivel hazánk klímája a selyemakác-levélbolha számára megfelelő, a faj hazai megtelepedése várható. Hazai áttelelésére vonatkozóan nincsenek adataink, vélhetően az imágó áttelel. Egyelőre Budapest területén figyeltük meg a selyemakác-levélbolhát, de megjelenése, ahol selyemakácot ültettek, várható. A selyemakác-levébolha predátorai közül, elsősorban katicabogarakat (Coccinellidae) és virágpoloskákat (Anthocoridae) figyeltünk meg, ezek a populáció egyedszámára semmilyen érzékelhető hatással nem voltak.

Magyarországi rózsaültetvényben végzett megfigyeléseink alapján elmondhatjuk, hogy az egyik leggyakoribb kártevő a málna karcsúdíszbogár (Agrilus aurichalceus, Bupresatidae), melynek álgubacsai a 'Karpatia' fajtán szinte minden növényen megtalálhatók. A másik egy fúrólégy faj, a rózsa gyümölcslégy (Carpomya schineri Loew, Tephritidae) melynek lárvái igen nagy számban fordultak elő a rózsa termésében.

2001 óta rendszeres vizsgálatokat végzünk magyarországi málnaültetvényekben, elsősorban a hagyományos málnatermesztési régiókban, Nógrád és Heves megyében. Kutatásaink elsősorban a málna vesszőpusztulásért felelőssé tehető legjelentősebb kártevőkre, a málnavessző-szúnyogra (Resseliella theobaldi) és a málna-karcsúdíszbogárra (Agrilus cuprescens) terjednek ki. Megfigyeléseinket eltérő művelési rendszerű, különböző növényvédelmi kezelésekben (hagyományos és biotermesztés) részesített ültetvényekben, különböző fajtákat (pl. Fertődi Zamatos, Autumn Bliss) vizsgálva végezzük. Eddigi eredményeink közül kiemelendő a R. theobaldi legfontosabb parazitoidja, az Aprostocetus epicharmus faj azonosítása és életmódjának ismertetése, különböző málnafajták R. theobaldi kártételére való érzékenységbeli különbségének ismertetése, a kártevő közvetlen rajzásmegfigyelését lehetővé tevő feromoncsapda hazánkban első ízben történő tesztelése az angliai East Malling Research intézménnyel kialakított együttműködés keretében, valamint az A. cuprescens faj életmódjának részletes kutatása.

Az elmúlt évek munkáját lezárva átfogó képet rajzoltunk a magyarországi alma ültetvényekben kialakuló kabóca (Auchenorrhyncha) együttesekről. 104 kabóca fajt mutattunk ki alma ültetvényekből és összesen 145 fajt az ültetvényekből és azok közvetlen környezetéből. A magyarországi almaültetvények meghatározó fajai a következők: Empoasca decipiens, Eupteryx atropunctata, Edwardsiana rosae, Zyginidia pullula, Eupteryx calcarata, Ribautiana tenerrima, Kybos virgator, Kybos populi, Cicadella viridis, Edwardsiana crataegi és az Empoasca solani. Meghatároztuk az almán táplálkozó fajok körét, különböző növényvédelmi technológiák és az ültetvények eltérő környezetének hatását a kabóca együttesek kialakítására. Új adatokat szolgáltattunk egyes fajok biológiájával kapcsolatban. Nagy-Britanniában vizsgáltuk különböző kabóca fajok vertikális eloszlását almafák lombkoronájában, a növényvédelmi kezelések hatását a parazitáltságra, illetve a kabócák egyedsűrűségét különböző alma fajtákon.

Extenzív faunisztikai felmérést végeztünk Nagy-Britanniában, Kentben, alma ültetvényekben. A vizsgálatok az ízeltlábú együtteseket alkotó fajok összetételét és azok mennyiségi viszonyait tárták fel. A pókok (Araneae), kaszáspókok (Opiliones), fülbemászók (Dermaptera), poloskák (Heteroptera), kabócák (Auchenorrhyncha), fátyolkák (Neuropteroidea), bogarak (Coleoptera), fullánkosok (Aculeata), hangyák (Formicidae) és zengőlegyek (Syrphidae) felmérése során több mint ötszáz fajt mutattunk ki. Ízeltlábú rendenként, vagy családonként jeleztük, hogy az együttesekben megfigyelt relatív gyakoriságuk alapján mely fajoknak van meghatározó szerepe a kenti alma ültetvények ízeltlábú együtteseinek kialakításában.

A paprikanemesítési alapanyagok (74 tétel) vizsgálata során mesterséges fertőzéssel, ill. fertőzött talajba vetéssel és ültetéssel megállapítottuk, hogy a vizsgált fajták, ill. nemesítési alapanyagok eltérő mértékben fogékonyak a Meloidogyne incognita fajjal szemben. A köztermesztésben szereplő fajták fogékonyak, a nemesítési alapanyagok között rezisztenseket is találtunk (24 tétel). A 'Snooker' fajtát kísérleteink során rezisztensnek találtuk, így annak alanyként való további használatát javasoljuk.

Megállapítottuk 128 fejeskáposzta-fajta dohánytripsszel szembeni ellenállóságát. Vizsgálataink alapján a leginkább ellenálló fajták a következők voltak: Autumn Queen F1, Balashi F1, Bloktor F1, Galaxy F1, Quattro F1 és Riana F1. Meghatároztuk a fejes káposztát hazánkban gazdanövényként elfogadó tripszfajokat, és megállapítottuk azok jelentősségét a kártétel kialakításában. A fejes káposztán legnagyobb mennyiségben a Thrips tabaci Lindeman fordult elő, 90-98 %-os dominanciával. A partenogenetikusan szaporodó populáció károsítja a fejes káposztát, mert kizárólag nőstény egyedeket gyűjtöttünk. A káposztafejekben további 10 tripszfaj kifejlett egyedeit gyűjtöttük, de ezek közül csak 4 faj lárváit találtam meg a mintákban. Ezért valószínűleg csak a dohánytripszről és e négy fajról [Thrips angusticeps Uzel, Frankliniella intonsa (Trybom), Frankliniella tenuicornis (Uzel) és Anaphothrips obscurus (Müller)] mondható el, hogy elfogadják a fejes káposztát gazdanövényüknek. Megállapítottuk 6 fejeskáposzta-fajta aromaalkotóit. Az egyes fajták aromaképe jellegzetes volt, ami alapján akár azonosíthatók is. Több olyan ismeretlen biológiai hatású vegyületet azonosítottunk az aromakomponensek között, amelyek csak egyes fajtákban fordultak elő. Ezen anyagok a fejes káposzta antibiotikus, illetve antixenotikus rezisztenciájának vizsgálatára irányuló kísérletek alanyai lehetnek.

Tizenhárom év gyűjtései alapján vizsgáltuk a tölgypusztulás hatását egy cseres-tölgyes erdő futóbogár együtteseire, a Síkfőkút Project mintaterületén. Megállapítottuk, hogy a tölgypusztulás után a Harpalus rufipes egyedsűrűsége jelentősen megnőtt, míg az Abax ater egyedsűrűsége jelentősen lecsökkent. A visszarendeződés csak húsz évvel a tölgypusztulás kezdete után következett be, a cserjeszint borításának jelentős növekedésével. Ugyanakkor megállapítottuk, hogy bár a Carabidae együttes dominancia viszonyai átalakultak, a fajgazdagság és a diverzitás nem különbözött a tölgypusztulás előtti és utáni időszakokban.

A Kiskunsági Nemzeti Park területén végzett restaurációs ökológiai vizsgálatainkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy hogyan alakulnak át a talajfelszíni ízeltlábú együttesek akkor, ha az akácerdők kivágásával visszaállítjuk a száraz homokgyepeket. Egyrészt megállapítottuk, hogy az akácerdők talajfelszínén az ízeltlábú együttesek (ikerszelvényesek, pókok, sáskák, hangyalesők, bogarak, poloskák) fajgazdagsága összességében jelentősen kisebb, mint a homokgyepeken. Másrészt eredményeink szerint a tarra vágott akácerdők helyén, megelőzve a lágyszárú szint szukcesszióját, egy-két éven belül a természetes homokgyepekhez nagyon közel álló ízeltlábú együttesek alakulnak ki. Az együtteseket elsősorban a növényzet struktúrája határozta meg, a növényzet fajösszetételének szerepe másodlagos volt.